Az egyik legnagyobb kihívás, amivel az új tagok szembenéznek az, hogy nem tudják, hol kezdjék el.
Az hogy mennyire vagy MOTIVÁLT, csak rajtad múlik. Mi biztosíthatjuk számodra azt a képzést és azokat az ismereteket, amelyre szükséged van, sőt ha tanítható vagy, akkor bizonyos jártasságokra is megtaníthatunk. Nekünk van a legnaprakészebb Smart-Networking rendszerünk és eszközeink, amely garantálja a sikert, de a vágyat neked kell magaddal hoznod, és valóban AKARNOD kell megváltoztatni az életedet. Más szóval: tégy néhány olyan dolgot ma, amit más emberek nem fognak megtenni annak érdekében, hogy olyan dolgaid legyenek holnap, amelyek más embereknek nem lesznek.
A kezdés lehet a legnehezebb rész, főleg azért, mert nem tudod, hogy hol kezdd el. Az itt található képzési modulok segíteni fognak Neked megfelelően elkezdeni a dolgot, és biztosítják azt, hogy ne pazarolj időt olyan tevékenységekre, amelyek nem fognak igazán eredményre vezetni.
Az, hogy minimális tudással kezdik az információt megosztani valakivel, aki végül oda jut, hogy vagy túl sok információt, vagy rossz információt, vagy nem elég információt kapott. Aztán ez az ember a fejedre nő, azt mondja, hogy ez így nem jó, vagy hogy ezzel csak az idejét vesztegeti. És mindannyian túl gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy olyan embereket hallgatunk, akik rossz információkra alapozva hoztak döntést. Szóval hogyan kerüld el ezt a hibát? Úgy, hogy megtanulod milyen eszközök és források állnak a rendelkezésedre, amikor hozzáfogsz. Biztosan tudhatod, hogy a jelentkezőknek minden megfelelő információ a birtokukban van, amikor meghozzák a döntést.
Bizonyítottan működő rendszerünk segítségével számos hibát elkerülhetsz. Először is, nem kell tudnod az összes választ. Azt kell elérned, hogy az emberek a Rendszer elé kerüljenek, azaz a honlapodra, annak érdekében, hogy a jó információra alapozva hozhassák meg a döntést. Győződj meg róla, hogy otthonosan mozogsz a rendszer összes egysége, a webkonferenciák és a többi eszközök között, így még erőteljesebben meg tudsz másokat hívni a Smart-Networking rendszerbe, ez a leggyorsabb, legegyszerűbb, legkevésbé tolakodó és leghatékonyabb módja annak, hogy a jelentkezőt komoly érdeklődővé, a komoly érdeklődőt pedig pénzzé változtasd.
Ismerd meg őket, menj végig az összes képzésen, amilyen hamar csak lehet. Végezd el újra és újra, míg mindegyiket meg nem érted. Tanuld meg hogyan használd ezt a honlap-rendszert kívül-belül, az üzleted másolódása érdekében. Emlékezz rá, hogy minden egyes ember, aki társul az üzletedhez, ugyanezt a rendszert használhatja.
Valójában a legtöbb ember nem szereti, és ezzel nincs is semmi baj. Mi van akkor, ha utálod az eladást, vagy úgy gondoltad, hogy utálom az „MLM”-et? Ebben nincs semmi különös! Nem kell fantasztikus értékesítőnek lenned, vagy a barátaidat és a családodat elveszítened ahhoz, hogy sikeres legyél, ha ezt a rendszert megfelelően használod. Ha te is azok közé tartozol, akik kényelmetlenül érzik magukat, amikor szemtől szembe valakivel pénzről kell beszélni, akkor biztosan, hogy nagyra fogod értékelni ennek a már kezed ügyében lévő Internetes honlap rendszernek a nagyszerűségét és erejét. Csak kérdezd meg az embereket, hogy érdekli-e őket az üzleted? Amihez meg kell látogatniuk a honlapodat. Aztán add át nekik a névjegykártyádat rajta a honlapod címével, majd tanuld meg, hogy hogyan kövesd nyomon őket a többi képzési egység használatával és tanulmányozásával. Soha nem kell bárkit azzal zaklatnod, hogy „Jöjjön el egy találkozóra”, vagy hogy hallgasson meg egy „kezdőhangot”-t, kivéve ha ők kérik, hogy vidd el őket egy találkozóra, amit a legtöbb ember meg is fog tenni, MIUTÁN meglátogatták a honlapodat és megtekintették a bemutatókat. Ugye kevésbé félelmetesnek tűnik, mint a „tipikus” üzleti lehetőség? Igen, és az emberek szeretik!
Ne feledd, a túl sok információ elronthatja! A honlapig kell csak eljuttatnod az embereket és hagynod, hogy végezze el helyetted a munka nagy részét. Ne kezdj túl sokat beszélni a termékekről, ne kezdj túl sokat beszélni az üzletről! Ne akard elmagyarázni a honlapodat, és más dolgokat. Csak azt mondd, hogy menjenek a honlapodra, nézzék meg a videót és utána csak akkor mondasz nekik többet, ha érdekli őket. Ne feledd: legyél egyszerű, egyszerű, egyszerű.
Igen, elengedhetetlen! Juttasd el az érdeklődőket a honlapodra és vezesd őket végig lépésről-lépésre a rendszer bemutatásán, mutass rá, hogy Te is ugyanezt a rendszert használod, és hogy mindezen eszközök és források az övéik lehetnek, ha egyszerűen lemásolják azt amit Te tettél. Ehhez: Regisztrálj, nyiss egy saját honlapot, rendelj névjegykártyákat, vegyél részt a képzésekben, oszd ki a névjegykártyákat, és kísérj figyelemmel!
Bizonyosan, ha jól használod őket. Ez, és minden más eszköz célja az, hogy az embereket eljuttasd a honlapodra! Juttasd el őket a rendszeredbe, hogy esélyed legyen bevonni őket az üzletbe! Ahogy egyre fejlődsz, és azt veszed észre, hogy senki nem tud neked nemet mondani, örömmel használod majd ezeket a különböző stratégiákat. Minél többet csinálod és gyakorlod, annál jobban fog menni.
Elvégezted már valaha azt az egyszerű matematikai műveletet, hogy mi történik akkor, ha feltételezzük, hogy csak 3 ember csatlakozik az üzletedhez, azután hozzájuk is csatlakozik 3 ember és ez csak 7 hónapig sokszorozódik így meg? Ezt nézd meg: 1, 3, 9, 27, 81, 243, 729, 2 187. Ez összesen több mint 3 000 ember az értékesítési üzletedben.
Az egyszerű meghívás a honlapodra. Megkérsz másokat, hogy látogassanak el az oldaladra, hogy megnézzék, érdekli-e őket az üzlet. Innentől kezdve a drága idődet, már csak arra kell szánnod, hogy nyomon kövesd azokat, akiket tényleg érdekel. A honlapos rendszered egyszerűen kiszűri a "nem érdekelődő"-ket. A te dolgod, hogy minél több ember látogasson el a honlapodra. Ezzel az eszközzel teljesen elkerülhető a visszautasítás, és sosem lesz szükség arra, hogy barátokat kényelmetlen helyzetbe hozzunk. Amikor a jelentkeződ felkészült arra, hogy több információt is kapjon, többféleképpen is megismertethetjük a részletekkel. Tehát még egyszer: csak olyanokkal dolgozol együtt, akik kíváncsiak, és azt akarják, hogy többet mesélj nekik a dologról. Így tényleg sokkal élvezetesebb az üzlet, és több a lesz a szabadidőd. Csak olyanokkal dolgozol, akik valami olyat akarnak, amit fel tudsz ajánlani nekik.
Hagyd, hadd dolgozzon neked a rendszer. Engedd, hogy a honlapod és a csapatban lévő profik végezzék a dolgukat. Neked mindössze annyi dolgod van, hogy az embereket a weboldaladra csábítsd. Te nem az üzenet vagy, hanem a futár. Használd a rendszert következetesen. Te csak keresgélsz és kutatgatsz, és lehetőséget biztosítasz az embereknek, hogy tanuljanak az általunk rendelkezésedre bocsátott eszközökből. Minél több embernek segítesz megtalálni a honlapodat, annál hamarabb találod meg azokat, akik azonnal részt akarnak venni az üzletben. Minél több ember csatlakozik a hálózathoz, annál több lesz a jövedelmed.
Ezek az értékesítési módszerek működnek, de az első igazi probléma ezekkel az, hogy olyan emberek lesznek a hálózatodban, akik igazából nem is szeretnének ott lenni. A második pedig az, hogy olyan embereket kell majd naponta motiválnod, akik eleve nem akarnak ott lenni. Nem akarjuk, hogy ilyen problémákkal küzdj. Tegyél magadnak egy szívességet, és jusson eszedbe, hogy Vannak, akik jönnek és vannak aki nem. És ez így van rendben. "JÖHET A KÖVETKEZŐ!"
Ne tűzz ki túl nagy célt. Talán kioszthatsz öt névjegykártyát egy hét alatt vagy egyet egy nap alatt, vagy hetet egy nap alatt. Tűzz ki annyit célul, amire Neked szükséged van ahhoz, hogy kitermelj egy jó érdeklődőt. Nos, ha ehhez húsz névjegykártya kell, akkor minden húsz névjegykártya után elvárhatod a rendszered másolódását. Ha negyven névjegykártya kell hozzá, akkor annyi kell. Ha csak kettő kell, már nagyon jó vagy az első alkalommal történő meggyőzésben. Akármi kelljen is hozzá, elkezdesz megsokszorozódni, és előállsz egy sikeres formulával, annak tekintetében, hogy hány embert kell meghívnod, és hány embert kell nyomon követned ahhoz, hogy elérd a pénzügyi álmaidat.
Nos, a sikernek három szabálya van, amiket nem lehet kikerülni. Emellett a rendszer is tartalmaz elemeket a siker érdekében, de a végső és legfontosabb dolog ahhoz, hogy sikeresek legyünk, az a kitartás! Egyszerűen soha nem adhatjátok fel! Nem fog minden egyes ember, ellátogatni a honlapotokra. Tíz emberből egy sem lesz, akik ellátogatnak a honlapotokra, és maguktól csatlakoznak. Inkább az fog történni, hogy Nektek kint kell lenni valahol, rendszeresen ügyfeleket keresve, hogy megláthassátok a megálmodott sikert.


Szeretnél igényelni egy személyre szabott toborzó weboldalt?

Ne késlekedj! Itt MOST megteheted!

Rendeld meg MÉG MA!     Felhasználói útmutató

Ha még nem rendeltél névjegykártyát, épp itt az ideje!

Ne késlekedj! Itt MOST megteheted!

Rendeld meg MÉG MA!     Felhasználói útmutató