Ha kipróbálod, hidd el, meg fog változni az életed!

Nincs semmi furcsaság ebben. Ez csak azt mutatja, milyen messzire jutott el a tudomány ezen a területen is.

Az MLM alapfilozófiája, hogy mindig rendszereket építünk.

Manapság már szinte az összes MLM cég rendelkezik egy online webes felülettel is. Minden networker láthatja az ő saját hálózati fáját (genealogiáját), az aktív tagjait, s mindezt valós időben.

Kezdetben aggodalom övezte azt a kezdeményezést, hogy kezdjük el használni a modern technológiákat emberek toborzására, mivel nem lehetett tudni, hogy mekkora lesz az esélye minőségi kapcsolatok kiépítésének.

Amikor az emberek kétségbe esnek a technológia ereje láttán, ez általában annak a jele, hogy az adott személy nem egy vállalkozó típus. Eközben sajnos azt nem veszik észre, hogy a technológiai fejlődés a kulturális váltás egyik legfontosabb eleme, ami az emberi fajra jellemző. Az igazság valójában az, hogy nem igazán van sok választásunk, ahogy a technológia egyre nagyobb hatással van ránk.

A toborzási és képzési rendszerek beintegrálása az MLM-be olyan tudomány, mint maga a művészet.

Van néhány elkerülhetetlen dolog, amit át kell folyatnunk a jelölt "agyán", mielőtt igent mond az üzleti lehetőségre. Néhány ezen dolgok közül előre kiszámítható és ezért ezeket pontosan be lehet építeni ezekbe az MLM automatikus toborzó és képzési rendszerekbe. Ez pontosan olyan mint a géntechnológia.

Egy MLM üzlet az mindig a szabadságról szól. Itt lehetőséged van arra, hogy megkíméld magad egy csomó olyan problémától, amivel szembesülni fogsz, ha nem használod ki ezeket a modern eszközöket. Leegyszerűsödik az egész folyamat és felépíthetsz egy hatalmas üzletet. Ez az, ami a végén pénzt hoz neked a konyhára. Örülök, hogy rájöttél, hiszen most nem olvasnád ezeket a sorokat, ha nem érdekelne ez a téma.

Emberek csatlakoznak emberekhez. Ezt már rég megértettük. A kapcsolat és a befolyás ez a két legnagyobb tényező akkor, amikor arról beszélünk, hogy a jelölted csatlakozik-e az alsóvonaladhoz. A pszichológiai hatás szintén egy érdekes és fontos tényező.

Minél több időt töltesz el egy jelölt keresésével, annál kisebb az esélyed arra, hogy regisztráld, majd képezd őt. Ne feledd, hogy nem tudsz rossz dolgot mondani a megfelelő személynek, és ez fordítva is igaz, nem tudsz megfelelő dolgot mondani egy rossz személynek.

A minőségi vezetés nagyon fontos!

De hogy működhet megfelelően egy minőségi vezetés a megfelelő eszközök, a megfelelő rendszer és a megfelelő technológia nélkül ahhoz, hogy az alsóvonaladat képes legyél megfelelően mozgósítani úgy hogy közben megfelelő szabadidőd maradjon? Végtére is, az üzlet a szabadságról szól, nem csak a pénzről...

Mit mond a legtöbb ember? Hogy a másolódás, a duplikácó az csak egy mitosz. Ha szeretnéd a másolódást a csapatodban, az első számú dolog, amire szükséged van, az a minőségi vezetés. A minőségi vezetés lehetővé teszi, hogy jó megítélést kapj a csapatban, és ezt szeretik lemásolni az emberek. A minőségi vezetést egyetlen MLM toborzó és képzési rendszer sem tudja pótolni vagy helyettesíteni.

Egy automatizált MLM toborzási és képzési rendszernek a 21. században tartalmaznia kell a következő dolgokat:

Egy toborzó vagy "elkapó" weboldal (a jövedelmező tölcsér felület), QR kódos névjegykártya rendelés lehetősége és egy masszív online képzés, hogy segítsen ellensúlyozni a marketing költségeidet. Ha ezek közül valamelyik elem hiányzik, sokkal kevésbé leszel hatékony.

Azt is tanuld meg: a technológia soha nem fogja helyettesíteni, vagy megszüntetni az emberi tényezőt az MLM üzletekben. Viszont hatékony módon fokozza azt. Hidd el, nem nagyon van más választásod. A technológia gyors ütemben válik szinte eggyé a vállalkozással. Ezért, ha TE egy igazi vállalkozó vagy, akkor nagyon figyelj!

Lehet, hogy tudod, de az is lehet, hogy nem: a változás az egyetlen dolog, ami mindig állandó. Az összes MLM cég folyamatosan fejlődik, ahol online megy a toborzás. Figyeld meg, hogy ők mit csinálnak. Figyelj arra, hogy mit csinálnak a világ top vállalkozói és merre fejlődik a világ.

A "Masszív expozíció" a kulcs az MLM üzletedhez. Neked is csak 24 órából áll egy napod, de nem csak az idő számít, a sebesség is legalább annyira fontos a mai üzleti életben, mint a minőség és az idő. Ha nem tartod be a megfelelő egyensúlyt ezen a területen, sokkal nehezebb lesz elérni a céljaidat. Ezen felül, az üzleted a lendület hiányával fog szembesülni.


Az automatizált MLM toborzási és képzési rendszerekre igenis szükség van és azért készültek, hogy használd őket!

              

Szeretnél igényelni egy (vagy több) személyre szabott Morinda toborzó weboldalt?

Ne késlekedj! Ide kattintva MOST egyszerűen megteheted!
Havonta mindössze csak 3100 Ft-ba kerül!

Rendeld meg MÉG MA!     Felhasználói útmutató

Vélemények, tapasztalatok (SmartNetworking System)

OSZD MEG TE IS VELÜNK! A véleményed fontos a számunkra!
Küldd be Te is a tapasztalataidat, javaslataidat a rendszerünkkel kapcsolatosan.

Franz Roither

"Nagyon örültem, hogy a SmartNetworking rendszert tesztelő első emberek közé tartozhattam..."

Bővebben...

Dimitríj Ushakov

"Az elmúlt 3-4 évben én inkább csak "megfigyelő" voltam. A közelmúltban egy barátom megmutatta nekem..."

Bővebben...

Wei Lin Chua

"Elkezdtem használni ezt a rendszert, és az alsóvonalam FELROBBANT. A rendszeretek segítségével..."

Bővebben...

Zamil Toyo

"Wow! Milyen figyelemre méltó rendszer! Most már 24 óránként csatlakozik egy új ember a csapatomhoz..."

Bővebben...

Alexandru Popescu

"Nemrégiben csatlakoztam, és elkezdtem használni a rendszereteket. Szinte azonnal kaptam jó visszajelzéseket..."

Bővebben...

Karina Nilsen

"Szeretném elmondani nektek, hogy teljesen megváltoztathatja az életeteket az, ha használjátok ezt a szolgáltatást..."

Bővebben...


                   

Ha még nem rendeltél Morinda névjegykártyákat, épp itt az ideje!

Ne késlekedj! Ide kattintva MOST megteheted!

Rendeld meg MÉG MA!     Felhasználói útmutató

Vélemények, tapasztalatok (9x5.eu)

OSZD MEG TE IS VELÜNK! A véleményed fontos a számunkra!
Küldd be Te is a tapasztalataidat, javaslataidat a rendszerünkkel kapcsolatosan.

Gabriela Streit

"Kedves 9x5.eu csapat! Ma kaptam meg a megrendelt névjegykártyáimat és nagyon elégedett vagyok velük..."

Bővebben...

Tatyana Alpatova

"Hi srácok! Tegnap kaptam meg a kártyákat és szeretnék köszönetet mondani a gyors kiszolgálásért..."

Bővebben...

Pásztor Julianna

"Kedves Com-Ware Kft.! Köszönjük szépen a remek szolgáltatást. A megrendelt kártyáim..."

Bővebben...

Claudia Böhm

"Rendkívül felhasználóbarát a weboldalatok, könnyű rajta eligazodni, az pedig végképp fantasztikus..."

Bővebben...

Sabrina Schulz

"Hello! Csak azt akartam Nektek megírni, hogy tudjátok megkaptam a névjegykártyákat..."

Bővebben...

Jessica Girelli

"Ciao!!! Nemrég kaptam meg a kártyákat, melyek túlszárnyalták a várakozásaimat..."

Bővebben...

A Cookie-król: Azért használunk cookie-kat, hogy javíthassuk a böngészési élményt és a weboldalt. További információért kattints ide!